A magyar hajthatatlanság miatt immár egyre több követeléssel élhet az EU-IMF páros. Ha pénzt akarunk, akkor vagy teljesítjük a kéréseiket, vagy sem. Ha teljesítjük, és Orbán Viktor maga akarja az IMF-gyámságot is levezényelni miniszterelnökként, akkor a legkitartóbb, szabadságharcban hívő fideszesek csalódhatnak, ráadásul az elmúlt évek politizálása után Orbán nehezen tudná már magát IMF-végrehajtóként prezentálni. Ha mindehhez Orbán Viktor nem adja a nevét, és visszavonul, hogy egy talonban tartott, sokak által alkalmasnak tartott, vagy épp ismeretlen jobbos-technokrata figura vegye át a kormányzást, akkor is megroppan az alig két éve történelmi kétharmados győzelmet elérő rendszerváltó politikus pályafutása. Ez esetben politikatudományi könyvekbe kerülhetne majd, hogy egy több évtizedes tapasztalattal bíró, még legádázabb ellenfelei által is vérbeli politikusnak tartott ember hogyan vitte saját karrierjét a totális siker birtokában érthetetlen és hosszú ideig elkerülhetőnek tartott zsákutcába. A magunk részéről – mást felelős honpolgárként nem tehetünk – még mindig bízunk egy, ha már nem is a legoptimálisabb, de legalább a végső, totális kapitulációt elkerülő, az elkerülhető, de bekövetkezett károkat enyhítő kompromisszumban is a közösség és Magyarország között, csak hát addig húzogattuk a bajszokat, amíg a brüsszeli Gólem tényleg megmozdult.
Megteheti a magyar kormány persze majd azt is, hogy klasszikus kurucként nemet mond a végső javaslatra is, és akkor maradhatnak egy felbolydult, a válság ki tudja, milyen mélységébe zuhanó ország élén, saját másfél éve folytatott hatalomtechnikai építkezésük eredményeit élvezve. Hogy ez mivel járhat Magyarország és a nagyvilág viszonylatában, arról csak sejtéseink lehetnek. Beszéljünk a rémálmokról: ha legrosszabb esetben a magyar jobboldali kormányzat önként és dalolva zárná magát karanténba az EU-ban; netán példátlan módon kilépnénk/kirúgatnánk magunkat az EU-ból, csak hogy az egykor nyugatos, antikommunista, szabadelvű-konzervatív jegyeket magán hordozó jobboldali kormánypárt Nemzeti Együttműködés Rendszere kiteljesedjen minden rettegők rémálmában, a balkáni-keleties irányított féldemokráciában, az totális kudarc és szégyen lenne mindazok számára, akik valaha a velünk élő kádárizmus végső kiirtásában, Magyarország felemelkedésében és európai integrációjában bízva támogatták a magyar jobboldal vezető pártját.
Hát jó ideje nem olvasok már mandinert, de mostanában azért egyre több olyan cikk jut el hozzám, ami azt sugallja, hogy...
Én régóta próbálom elképzelni, hogy a Fidesz hogyan jobboldali, hát kábé úgy, ahogyan a Szadesz volt liberális, úgy az...
Hát helló! A címet és illusztrációként berakott képet leszámítva kikerül egy értelmes cikk a mandinerre és nem veszik...