mandiner

Személyes szabadság megsértése – Ilyen ország pedig nincs CCCVI.

Történetének talán legabszurdabb napján van túl a modern magyar demokrácia. Annyi hajmeresztő dolog fért bele a magyar közélet egyetlen napjába, mint máskor egész decemberébe sem. Az igazság az, hogy nem gondoltuk volna, hogy az LMP új ellenállásából a megszokott, kis létszámú hippiskedésen túl bármi érdemi is lesz. Tévedtünk – igaz, ez elsősorban nem az LMP-n múlt.

Először vegyük sorra a tegnapi események vidámabb részét. A szépirodalmi igényű szituációkért/mondatokért/párbeszédekért kortárs szerzők tucatjai adnák oda akár az üdvösségüket is, ha az ő fejükből pattanhattak volna ki. 

(…)

A történtek kevésbé vidám része az, hogy a rendőrség személyi szabadság korlátozása miatt elvitte a tiltakozókat és az, ahogy a kormánypárti képviselők viszonyultak a legkisebb parlamenti párt ellenük folyó demonstrációjához. Azok a kormánypártok, akik 2007-ben a kordonok lebontásával tiltakoztak az akkori kormány politikája ellen, amivel nagyon is egyet tudtunk érteni (az Ilyen ország pedig nincs sorozat egyik első darabja is ebből az ügyből született). Legalább ez eszükbe juthatott volna. Mert mi van, ha elkeseredett elempések viszik a politikát az utcára és állják el az autóbejáratokat? Akkora dráma ez? Aligha.

Aligha a személyi szabadság megsértése, ha nem lehet a bömössel közvetlenül a Ház kapuja elé állni, és valamelyik közeli utcában vagy a Szabadság téri mélygarázsban kell hagyni az autót, majd öt percet sétálni az épületig (bár Szalay Péter felháborodásából sejthető, hogy ő nem szokott fizetni parkolásért a fővárosban – ellenkező esetben valószínűleg tudná, hogy nem hatig, hanem nyolcig tart a fizetős időszak).