A demokrácia elfelejtett dimenziója
Nincs birtokomban semmilyen különleges recept - nem úgy, mint annak a sok ideologikus utópistának, fanatikusnak, dogmatikusnak, annak az ezernyi gyanús prófétának és messiásnak, aki a világ tehetetlenségének szomorú tanújeléül jár közöttünk -, nincs receptem arra, hogyan kell felébreszteni az emberek felelősségét a világért és a világ színe előtt.
Két dologban azonban bizonyos vagyok. Először: a demokráciának ez a belsővé tevése aligha öltheti egy új doktrína formáját, nem lehet hittételek és szertartások új gyűjteménye. Ennek minden bizonnyal ellenkező hatása lenne: az egymással bizalmatlan kulturális áramlatokhoz csak csatlakozna egy új, méghozzá igen mesterkélt, hiszen nem mítoszteremtő korok táptalajából nőne ki. Ha valóban újjászületik a spiritualitás, akkor az alighanem sok szintű és sok kultúrájú reflexió lesz, melyhez új politikai ethosz, szellem vagy stílus társul, és végső soron új állampolgári magatartáshoz vezet.
Másodszor pedig: mivel az emberiség végzetesen javíthatatlan, még sok Ruandán és Csernobilen kell keresztülmennie, hogy megértse, mily hihetetlenül rövidlátó az az ember, aki elfelejti magáról, hogy nem Isten.
Václav Havel emlékére