mandiner

Miért beszélnek az európaiak még mindig a háborúról?

Bloodlands. Így nevezi Timothy Snyder amerikai történész tavaly megjelent nagy sikerű könyvében Európának azt a keleti sávját, ahol a legborzalmasabb pusztítást vitte végbe a második világháború. Ukrajnát, Lengyelországot, Fehéroroszországot és a balti államokat a háború után a vasfüggöny zárta el attól, hogy a nyugati közvéleményt szembesíthessék saját történetükkel, így jó ideig azt sem mondhatták ki, hogy végeredményben két ember együttes műve volt ez az iszonyat: Hitleré és Sztáliné. A háború kitörését a Molotov–Ribbentrop-paktum döntötte el, kimenetelét pedig a Barbarossa-hadművelet.

Két nép sorsa azonban mégis sokkal szorosabbra fűződött a pusztító évek alatt. A lengyelek és a magyarok barátságának története persze jóval régebbre nyúlik vissza, mint a Harmadik Birodalomé, vagy a Szovjetunióé, amelyeket aztán túl is élt. A XX. Század Intézet évkönyve törzsanyagát ennek a barátságnak a krónikája adja. A vesztesek krónikájáról van szó, hiszen hiába tört ki a háború a Lengyelország elleni agresszió miatt, az ország mellett, a lengyelek elvesztettek hatmillió embert, értelmiségük legjavát, és a fővárosukat – függetlenségükről és szabadságukról nem is beszélve.