mandiner
Bevallom, régen vártam magyar filmet, pláne rajzfilmet úgy, mint Jankovics Marcell Az ember tragédiája-feldolgozását. Aki ekkora falatot harapna, annak mindig számolnia kell a csúfos bukás kockázatával, vagy akár a – jelen esetben – 23 évnyi szüntelen küzdelem hiábavalóságával.
Mert túl sokat akar. Mert túl sokan feldolgozták már és nehéz újat, eredetit, húsba vágóan aktuálisat letenni az asztalra egy 150 éves darabból. Mert túl monumentális, túl nehéz a téma, a szöveg pedig emészthetetlen az animáció műfajára kódolva. Mert egy nagyszerű, korszakalkotó filmes 70 évét hivatott összegezni. És a végén úgyis mindenki egy kérdést fog feltenni: megérte?
Jankovics Marcell pár hónappal ezelőtt azt mesélte nekem, hogy a Biblia ötletét elvetvén gondolt először Az ember tragédiájának megfilmesítésére, még a ‘80-as évek elején: „Nagy falatot akartam, ezért úgy gondoltam, hogy ha már a Biblia nem, akkor Az ember tragédiája. Talán a természetemből fakad: olyan magasra teszem a lécet, hogy alighanem le fogom verni – ennek megvan a kockázata”. A rizikó ellenére, avagy éppen amiatt, belevágott: összetette Madách Imre történelmen átívelő fennkölt szövegét túlburjánzó szimbólumvilágával egy eklektikus technikájú, mozgó rajzpapíron – több szexszel, mint amennyit a Nemzeti Színház sokat ócsárolt igazgatójának egy egész évadba sikerülhet belezsúfolnia.
