Install Theme

Your web-browser is very outdated, and as such, this website may not display properly. Please consider upgrading to a modern, faster and more secure browser. Click here to do so.

mandiner

Oct 1 '14
Judge: Putyin akciói ébresztőként hatottak Amerikára
Amikor a szovjet kommunizmus összeomlott, mindenki nyert – kivéve a KGB-t – mondja lapunknak Clark S. Judge amerikai publicista, a White House Writers Group tanácsadó cég igazgatója, Ronald Reagan elnök egykori beszédírója. A Danube Institute meghívására Budapesten előadó Judge szerint Putyin elnök ukrajnai akciói ébresztőként hatottak az amerikai kormányzatra.
Mi Reagan elnök tartós politikai öröksége?Először is, a hidegháború lezárása a Szovjet Birodalom felszívódásával, ami után Kelet-Európában és a világ más részein a szabadság vette át a zsarnokság helyét. Másodszor: a politikai és gazdasági szabadság lett a társadalmak és a kormányzatok globális mércéje. A Világbank szerint a nyolcvanas évek óta kétmilliárd ember emelkedett ki az extrém szegénységből a világ körül. Ez is a reagani globális szabadság öröksége. Ez az örökség tükröződik a szegénység csökkenésében, a középosztály növekedésében Kelet-Európában, Indiában, Kínában, Latin-Amerikában és – ha Putyin elnök nem fojtja el – Oroszországban is.
A hidegháború megnyerésével a reagani időszak volt az Egyesült Államok elmúlt évszázadbeli legsikeresebb időszaka?Nem mondanám, hogy az Egyesült Államok nyerte meg a hidegháborút. Mindenki nyertes volt. A kommunizmus rossz volt Magyarországnak, Kelet-Európának, Oroszországnak, mindenkinek, aki abban a rendszerben küszködött. Amikor a szovjet kommunizmus összeomlott, mindenki nyert – kivéve a KGB-t.

Judge: Putyin akciói ébresztőként hatottak Amerikára

Amikor a szovjet kommunizmus összeomlott, mindenki nyert – kivéve a KGB-t – mondja lapunknak Clark S. Judge amerikai publicista, a White House Writers Group tanácsadó cég igazgatója, Ronald Reagan elnök egykori beszédírója. A Danube Institute meghívására Budapesten előadó Judge szerint Putyin elnök ukrajnai akciói ébresztőként hatottak az amerikai kormányzatra.

Mi Reagan elnök tartós politikai öröksége?

Először is, a hidegháború lezárása a Szovjet Birodalom felszívódásával, ami után Kelet-Európában és a világ más részein a szabadság vette át a zsarnokság helyét. Másodszor: a politikai és gazdasági szabadság lett a társadalmak és a kormányzatok globális mércéje. A Világbank szerint a nyolcvanas évek óta kétmilliárd ember emelkedett ki az extrém szegénységből a világ körül. Ez is a reagani globális szabadság öröksége. Ez az örökség tükröződik a szegénység csökkenésében, a középosztály növekedésében Kelet-Európában, Indiában, Kínában, Latin-Amerikában és – ha Putyin elnök nem fojtja el – Oroszországban is.

A hidegháború megnyerésével a reagani időszak volt az Egyesült Államok elmúlt évszázadbeli legsikeresebb időszaka?

Nem mondanám, hogy az Egyesült Államok nyerte meg a hidegháborút. Mindenki nyertes volt. A kommunizmus rossz volt Magyarországnak, Kelet-Európának, Oroszországnak, mindenkinek, aki abban a rendszerben küszködött. Amikor a szovjet kommunizmus összeomlott, mindenki nyert – kivéve a KGB-t.

Sep 30 '14
Mától Falus Ferenc a Mandiner-szerkesztőség örökös főpolgármester-jelöltje.

Mától Falus Ferenc a Mandiner-szerkesztőség örökös főpolgármester-jelöltje.

Sep 30 '14
Sep 18 '14
Népszavazás Skóciában: mit gondolnak maguk a skótok?
Ma zajlik Skóciában a történelminek tekinthető népszavazás, melynek egyetlen kérdése: függetlenné váljon-e Skócia? Sok elemzést, véleményt lehetett már olvasni a témában, de talán a legérdekesebb kérdés: mit gondolnak maguk a skót polgárok a kérdésről? Fiatal és idős, nagyvárosi és vidéki skót férfiakat és nőket kérdeztünk meg arról: ők hogyan vélekednek a skót függetlenség kérdéséről.
A környezetvédelmi szakértőként dolgozó Chris (Edinburgh) is szkeptikusabb véleményt fogalmaz meg: „Érdeklődök a függetlenség ügye iránt, de aggódok, hogy egy működőképes és tovább javítható uniót bontanánk fel”. Részt fog venni a népszavazáson és nemmel szavaz majd. „Fontos megvédeni és megőrizni az Egyesült Királyságot. Nem szabad elfutni előle egy pár probléma miatt. Skócia már így is nagyfokú függetlenséggel rendelkezik a kormányzás terén, és ezt tovább lehetne fejleszteni, ha még több önkormányzati hatalmat kapunk Londontól. Ez jobb lenne, mint a teljes elszakadás.”
Kay (Glasgow) joghallgatóként nagyon érdeklődik a népszavazás iránt. A politikát és az alkotmányjogot tanulmányozva úgy látja, a népszavazás egy lehetőség arra, hogy pozitív változások történjenek a kormányzás terén. „Egyszer-az-életben lehetőség ez, hogy elmozduljunk egy még mindig a feudális eredetére emlékeztető demokráciából egy valóban képviseleti demokrácia felé.” Kay igennel fog szavazni: „Érezni akarom, hogy a szavazatom számít. Az évek során egyre inkább kiábrándultam a westminsteri kormányzásból, és valódi változásokat szeretnék látni”.
Az edinburghi Deryck alapból a függetlenség mellett állna, de nincs megelégedve egyes függetlenségpárti politikusokkal. Viszont amikor a „nem”-pártiakkal beszél, nem hall tőlük meggyőző érveket arra nézve, miért is lenne jobb a további unió a függetlenséghez képest. Ehelyett inkább csak érzelmeskedéseket és aggódásokat hall tőlük. Egy egyetemet végzett, „nem”-párti közeli barátja is csak annyit tudott mondani: „Háromszáz éve az Egyesült Királyság része vagyunk, nem akarok változást, és nem akarok erről többet beszélni”. Deryck szerint a skót függetlenségi népszavazás megfeleltethető a felnőtté válás és a fészekből való kirepülés pillanatának. „És ebbe az otthonba háromszáz éve csak el lettünk rabolva! Milyen szülő az, aki azt mondja a felnőtté vált gyermekének, hogy »rosszabb lesz egyedül lenni, maradj csak velünk, majd mi, a szüleid tudni fogjuk, mi a jobb neked«”? Deryck ilyennek látja a Westminster és Skócia viszonyát. Viszont azt is hozzáteszi: „Ha győznek a függetlenségpártiak, az csak a kezdet lesz. Meg kell majd küzdeni a politikában is azért, hogy a függetlenség víziója valósággá váljon”.

Népszavazás Skóciában: mit gondolnak maguk a skótok?

Ma zajlik Skóciában a történelminek tekinthető népszavazás, melynek egyetlen kérdése: függetlenné váljon-e Skócia? Sok elemzést, véleményt lehetett már olvasni a témában, de talán a legérdekesebb kérdés: mit gondolnak maguk a skót polgárok a kérdésről? Fiatal és idős, nagyvárosi és vidéki skót férfiakat és nőket kérdeztünk meg arról: ők hogyan vélekednek a skót függetlenség kérdéséről.

A környezetvédelmi szakértőként dolgozó Chris (Edinburgh) is szkeptikusabb véleményt fogalmaz meg: „Érdeklődök a függetlenség ügye iránt, de aggódok, hogy egy működőképes és tovább javítható uniót bontanánk fel”. Részt fog venni a népszavazáson és nemmel szavaz majd. „Fontos megvédeni és megőrizni az Egyesült Királyságot. Nem szabad elfutni előle egy pár probléma miatt. Skócia már így is nagyfokú függetlenséggel rendelkezik a kormányzás terén, és ezt tovább lehetne fejleszteni, ha még több önkormányzati hatalmat kapunk Londontól. Ez jobb lenne, mint a teljes elszakadás.”

Kay (Glasgow) joghallgatóként nagyon érdeklődik a népszavazás iránt. A politikát és az alkotmányjogot tanulmányozva úgy látja, a népszavazás egy lehetőség arra, hogy pozitív változások történjenek a kormányzás terén. „Egyszer-az-életben lehetőség ez, hogy elmozduljunk egy még mindig a feudális eredetére emlékeztető demokráciából egy valóban képviseleti demokrácia felé.” Kay igennel fog szavazni: „Érezni akarom, hogy a szavazatom számít. Az évek során egyre inkább kiábrándultam a westminsteri kormányzásból, és valódi változásokat szeretnék látni”.

Az edinburghi Deryck alapból a függetlenség mellett állna, de nincs megelégedve egyes függetlenségpárti politikusokkal. Viszont amikor a „nem”-pártiakkal beszél, nem hall tőlük meggyőző érveket arra nézve, miért is lenne jobb a további unió a függetlenséghez képest. Ehelyett inkább csak érzelmeskedéseket és aggódásokat hall tőlük. Egy egyetemet végzett, „nem”-párti közeli barátja is csak annyit tudott mondani: „Háromszáz éve az Egyesült Királyság része vagyunk, nem akarok változást, és nem akarok erről többet beszélni”. Deryck szerint a skót függetlenségi népszavazás megfeleltethető a felnőtté válás és a fészekből való kirepülés pillanatának. „És ebbe az otthonba háromszáz éve csak el lettünk rabolva! Milyen szülő az, aki azt mondja a felnőtté vált gyermekének, hogy »rosszabb lesz egyedül lenni, maradj csak velünk, majd mi, a szüleid tudni fogjuk, mi a jobb neked«”? Deryck ilyennek látja a Westminster és Skócia viszonyát. Viszont azt is hozzáteszi: „Ha győznek a függetlenségpártiak, az csak a kezdet lesz. Meg kell majd küzdeni a politikában is azért, hogy a függetlenség víziója valósággá váljon”.

Sep 12 '14
A civilségről és a civilellenességről
Utólag értesültem csak a hét eleji, civilek elleni rendőrségi akcióról: épp egy olyan országban jártam, amelynek polgárai évszázadok óta kényesen ügyelnek az egyéni, a kisközösségi, önkormányzati szabadságukra, a szövetségi állammal és azon túlmenően persze a nagyvilággal szembeni autonómiájukra. Például épp jövőre lesz hétszáz éve, hogy a szabad, civil hegyi parasztjaik beleszorították a rájuk küldött, jól felszerelt készenléti Habsburg-nehézlovagokat egy hűs vizű alpesi tóba, nem gyenge figyelmeztetést küldve az autonómiájukat letörni akaró hűbéruraknak és szövetséges oligarcháiknak.

Szóval hol is tartottam? Ja igen, szabadság, autonómia, önszerveződés, civilség. Igen, olvastam én is a „civil társadalom” ellen felszólaló konzervatív szerzőket, ismerem az ő érveiket is. De most mégis szögezzünk le pár alapvető dolgot.



A szabadságot, demokráciát, prosperitást, önkiteljesítést szolgáló polgári társadalom elengedhetetlen tartozékai az egyéni szándékokból összeálló, alulról szerveződő közösségek − bármilyen kisközösség, olvasókör, hobbiegylet, szakkör, egyesület, mozgalom, vallási közösség, párt. A falusi hagyományőrzőktől a Zámbó Jimmy-klubon, a bélyeggyűjtőkön, a mangarajongókon és a cserkészeken keresztül a melegaktivistákig, az abortusz-ellenes mozgalmárokig, a Gyurcsány-pártig és a Fideszig. Ettől lesz működő egy társadalom, élő egy ország és annak közélete.

Megfordítva: minél alacsonyabb az önszerveződés foka, minél kevesebben vesznek részt a közösségi életben, minél többen rettennek vissza a közéletben való nyilvános, aktív részvételtől, annál inkább működésképtelenebb, lebénultabb, élhetetlenebb lesz egy ország.

A huszadik században megtapasztaltuk, mi történik egy olyan társadalommal, ahol az önszerveződést, az alulról jövő érdekképviseletet, a civil szférát propagandával, majd ellehetetlenítéssel, majd törvényi korlátozással s végül betiltással elfojtják. S hogy onnantól hogyan hívják ezt az államberendezkedést, amelyben a cselekvési, önszerveződési lehetőségétől, autonómiájától leszoktatott, majd megfosztott egyénnel szemben egyedül az állam és a vele összefonódott párt áll.

A civilségről és a civilellenességről

Utólag értesültem csak a hét eleji, civilek elleni rendőrségi akcióról: épp egy olyan országban jártam, amelynek polgárai évszázadok óta kényesen ügyelnek az egyéni, a kisközösségi, önkormányzati szabadságukra, a szövetségi állammal és azon túlmenően persze a nagyvilággal szembeni autonómiájukra. Például épp jövőre lesz hétszáz éve, hogy a szabad, civil hegyi parasztjaik beleszorították a rájuk küldött, jól felszerelt készenléti Habsburg-nehézlovagokat egy hűs vizű alpesi tóba, nem gyenge figyelmeztetést küldve az autonómiájukat letörni akaró hűbéruraknak és szövetséges oligarcháiknak.

Szóval hol is tartottam? Ja igen, szabadság, autonómia, önszerveződés, civilség. Igen, olvastam én is a „civil társadalom” ellen felszólaló konzervatív szerzőket, ismerem az ő érveiket is. De most mégis szögezzünk le pár alapvető dolgot.

A szabadságot, demokráciát, prosperitást, önkiteljesítést szolgáló polgári társadalom elengedhetetlen tartozékai az egyéni szándékokból összeálló, alulról szerveződő közösségek − bármilyen kisközösség, olvasókör, hobbiegylet, szakkör, egyesület, mozgalom, vallási közösség, párt. A falusi hagyományőrzőktől a Zámbó Jimmy-klubon, a bélyeggyűjtőkön, a mangarajongókon és a cserkészeken keresztül a melegaktivistákig, az abortusz-ellenes mozgalmárokig, a Gyurcsány-pártig és a Fideszig. Ettől lesz működő egy társadalom, élő egy ország és annak közélete.

Megfordítva: minél alacsonyabb az önszerveződés foka, minél kevesebben vesznek részt a közösségi életben, minél többen rettennek vissza a közéletben való nyilvános, aktív részvételtől, annál inkább működésképtelenebb, lebénultabb, élhetetlenebb lesz egy ország.

A huszadik században megtapasztaltuk, mi történik egy olyan társadalommal, ahol az önszerveződést, az alulról jövő érdekképviseletet, a civil szférát propagandával, majd ellehetetlenítéssel, majd törvényi korlátozással s végül betiltással elfojtják. S hogy onnantól hogyan hívják ezt az államberendezkedést, amelyben a cselekvési, önszerveződési lehetőségétől, autonómiájától leszoktatott, majd megfosztott egyénnel szemben egyedül az állam és a vele összefonódott párt áll.

Sep 3 '14
Spöttle: Putyin egy rossz gyerek, aki tudja, hol a határ
A Donyecki-medence már elveszett, és az oroszok újabb területeket is el fognak foglalni – mondta a Mandinernek Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő. Spöttle szerint Ukrajna, ha akarná, gyorsan le tudná győzni a szeparatistákat, ám ekkor Oroszország is keményen visszavágna. Ha Európa katonailag avatkozna be, akkor itt volna a harmadik világháború; olyan kemény gazdasági szankciókat viszont senki nem tud hozni, amelyek Oroszországot rávennék, hogy visszavonuljon. Interjú.
„Mennyi idő alatt rendeződhet a kelet-ukrán konfliktus? 
Nem fog nagyon elhúzódni, mert Ukrajna is erős ország, és ha akarná, nyakon tudná vágni a szeparatistákat. Ekkor azonban Oroszország is keményen visszavágna, és abból nagy háború kerekedhetne. Most defenzív háborút folytatnak az ukránok, védekeznek, de nem akkora erővel, amekkorával tudnának. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerint a Donyecki-medence már elveszett, és szerintem újabb területfoglalások lesznek. Sem a NATO, sem az ENSZ, sem az EU nem tud olyan kemény gazdasági válaszcsapásokat mérni, hogy Oroszország visszavonuljon, háborúzni meg nem akarnak 
Miért fél Európa ennyire attól, hogy katonailag beavatkozzon? 
Akkor az a harmadik világháború lenne, ha beszállnánk. Senkinek nem az érdeke, hogy egész Európa beszálljon. S ezt Putyin is tudja, ezért is mer ennyire keménykedni. Olyan, mint egy rossz gyerek, aki tudja, hogy mit tehet meg, amiért még nem vágja nyakon apu. Tudja majd, hogy hol lesz a határ, de ezeket a területeket még elveszi Ukrajnától.”
Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

Spöttle: Putyin egy rossz gyerek, aki tudja, hol a határ

A Donyecki-medence már elveszett, és az oroszok újabb területeket is el fognak foglalni – mondta a Mandinernek Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő. Spöttle szerint Ukrajna, ha akarná, gyorsan le tudná győzni a szeparatistákat, ám ekkor Oroszország is keményen visszavágna. Ha Európa katonailag avatkozna be, akkor itt volna a harmadik világháború; olyan kemény gazdasági szankciókat viszont senki nem tud hozni, amelyek Oroszországot rávennék, hogy visszavonuljon. Interjú.

„Mennyi idő alatt rendeződhet a kelet-ukrán konfliktus?

Nem fog nagyon elhúzódni, mert Ukrajna is erős ország, és ha akarná, nyakon tudná vágni a szeparatistákat. Ekkor azonban Oroszország is keményen visszavágna, és abból nagy háború kerekedhetne. Most defenzív háborút folytatnak az ukránok, védekeznek, de nem akkora erővel, amekkorával tudnának. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár szerint a Donyecki-medence már elveszett, és szerintem újabb területfoglalások lesznek. Sem a NATO, sem az ENSZ, sem az EU nem tud olyan kemény gazdasági válaszcsapásokat mérni, hogy Oroszország visszavonuljon, háborúzni meg nem akarnak

Miért fél Európa ennyire attól, hogy katonailag beavatkozzon?

Akkor az a harmadik világháború lenne, ha beszállnánk. Senkinek nem az érdeke, hogy egész Európa beszálljon. S ezt Putyin is tudja, ezért is mer ennyire keménykedni. Olyan, mint egy rossz gyerek, aki tudja, hogy mit tehet meg, amiért még nem vágja nyakon apu. Tudja majd, hogy hol lesz a határ, de ezeket a területeket még elveszi Ukrajnától.”

Szilvay Gergely interjúját híroldalunkon olvashatják.

Sep 1 '14
Az elmúlttízév: tankok helyett nyugdíj, helikopterek helyett stadionok
„In­kább egy­he­ti plusz nyug­díj, mint újabb fegy­ve­rek!”(Kortárs magyar miniszterelnök ahonvédelmi büdzsé csökkentéséről.*)
Legalább fél éve tart a polgárháborús-háborús feszültség Ukrajnában. Hogy mit lépnek erre a szomszédok? Románia 700 millió lejjel, mintegy 50 milliárd forinttal növeli idei védelmi kiadásait, 2017-re pedig megduplázza a honvédelmi költségvetését, s ezzel teljesíti azt a NATO-elvárást, hogy a tagországok a GDP két százalékát fordítsák erre a célra. Lengyelország – ami már régóta GDP-je közel két százalékát fordítja katonai célokra, és 2014-es honvédelmi költségvetése minden eddiginél nagyobb – felgyorsítja helikopterbeszerzését. És Magyarország? Elkészülnek a tervek szerint mintegy százmilliárdba kerülő új Puskás Ferenc Stadion látványtervei.
Nagyságrendileg ennyibe kerülne a honvédségi helikopterbeszerzés is (a rendőrségi, mentő és katasztrófavédelmi képességekkel együtt elérheti a 150 milliárdot a beszerzés értéke), erre azonban egyelőre nincs pénz. Az év elején előállt az a helyzet, hogy alig volt biztonságosan repülőképes katonai helikoptere Magyarországnak. Miközben impozáns stadionépítési programot valósít meg az ország és 26 milliárdért indít sportegyetemet, a honvédelmi költségvetésünk reálértéken számolva évek óta csökken (2014-ben szinte csak a honvédelem kapott nominálértéken is kevesebbet, mint az előző évben) és a tervek szerint csak 2016-tól kezd majd el nőni évente a GDP 0,1 százalékával.

Ha ránézünk a poszt nyitóillusztrációjára, örömmel láthatjuk, hogy van olyan jelentős kérdés, amiben ciklusokon átívelő egyetértés mutatkozott Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Orbán Viktor kormányai között: kevesebb pénzt a honvédelemre!

Az elmúlttízév: tankok helyett nyugdíj, helikopterek helyett stadionok

„In­kább egy­he­ti plusz nyug­díj, mint újabb fegy­ve­rek!”
(Kortárs magyar miniszterelnök a
honvédelmi büdzsé csökkentéséről.*)

Legalább fél éve tart a polgárháborús-háborús feszültség Ukrajnában. Hogy mit lépnek erre a szomszédok? Románia 700 millió lejjel, mintegy 50 milliárd forinttal növeli idei védelmi kiadásait, 2017-re pedig megduplázza a honvédelmi költségvetését, s ezzel teljesíti azt a NATO-elvárást, hogy a tagországok a GDP két százalékát fordítsák erre a célra. Lengyelország – ami már régóta GDP-je közel két százalékát fordítja katonai célokra, és 2014-es honvédelmi költségvetése minden eddiginél nagyobb – felgyorsítja helikopterbeszerzését. És Magyarország? Elkészülnek a tervek szerint mintegy százmilliárdba kerülő új Puskás Ferenc Stadion látványtervei.

Nagyságrendileg ennyibe kerülne a honvédségi helikopterbeszerzés is (a rendőrségi, mentő és katasztrófavédelmi képességekkel együtt elérheti a 150 milliárdot a beszerzés értéke), erre azonban egyelőre nincs pénz. Az év elején előállt az a helyzet, hogy alig volt biztonságosan repülőképes katonai helikoptere Magyarországnak. Miközben impozáns stadionépítési programot valósít meg az ország és 26 milliárdért indít sportegyetemet, a honvédelmi költségvetésünk reálértéken számolva évek óta csökken (2014-ben szinte csak a honvédelem kapott nominálértéken is kevesebbet, mint az előző évben) és a tervek szerint csak 2016-tól kezd majd el nőni évente a GDP 0,1 százalékával.

Ha ránézünk a poszt nyitóillusztrációjára, örömmel láthatjuk, hogy van olyan jelentős kérdés, amiben ciklusokon átívelő egyetértés mutatkozott Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Orbán Viktor kormányai között: kevesebb pénzt a honvédelemre!

Aug 23 '14
Balti út a szabadságba
Vendégszerzőnk, Imants Lieģis, a Lett Köztársaság budapesti nagykövetének írása.
*
Augusztus 23-án Lettország, Észtország és Litvánia arra emlékezik, hogy 25 évvel ezelőtt zajlott a világ legnagyobb és leghosszabb békés demonstrációja, a Balti út vagy más néven a Balti lánc. Ez az esemény a betetőzése volt annak a békés ellenállásnak, ami a Baltikum függetlenségének visszanyeréséhez vezetett.
1989. augusztus 23-án a Balti út a szovjetek és a nácik között ötven évvel korábban aláírt megállapodásra kívánta felhívni a figyelmet. A Molotov-Ribbentrop paktum – Hitler és Sztálin külügyminisztereiről kapta nevét – titkos záradékának értelmében a balti államok a szovjet befolyási övezetbe kerültek. Ez oda vezetett, hogy 1940-ben a Szovjetunió illegálisan elfoglalta országainkat és átvette felettük a katonai irányítást sok olyan eseménnyel, amelyek párhuzamba állíthatók a mostani Ukrajnában zajló orosz lépésekkel.
Az ötlet, hogy 600 kilométer hosszan kézfogással kössék össze fővárosainkat, Tallinnt, Rigát és Vilniust, egy egyedülálló és emlékezetes esemény volt, amely szerepet játszott a Szovjetunió felbomlásában. Természetesen pár nappal korábban Magyarország is hozzájárult a Vasfüggönyön kialakuló réshez a Habsburg Ottó és Pozsgay Imre által kezdeményezett Páneurópai piknikkel augusztus 19-én Sopron közelében. Pár nappal a közép-európai Páneurópai Piknik után, amelyen több mint tízezren vettek részt, Észak-Európa egy több mint kétmillió főből álló élőláncnak adott otthont. Nagyon helyénvaló negyed évszázad elteltével felhívni a figyelmet ezekre a történelmi jelentőségű eseményekre.
Én a lett-litván határtól nem messze álltam a Balti láncban. Egyik oldalról Arnolds bácsikám kezét fogtam, akinek a Ladáján érkeztünk a helyszínre. A másik oldalamon pedig egy idősödő lett úr állt, aki bottal járt. A kezét az övére tettem, így együtt támaszkodtunk botján. A lett himnuszt énekeltük, ami természetesen majdnem fél évszázada be volt tiltva. Utána megkérdeztem tőle, hogy ő honnan való.„Bauskaból” − válaszolta, ami egy kicsi falu volt onnan nem messze. Majd ő is visszakérdezett.„Nottinghamből, Angliából” − válaszoltam. „Egy külföldről jött lett vagyok.” És akkor megláttam egy könnycseppet végiggördülni az arcán. Ez a pillanat tökéletesen kifejezte érzelmileg azt a szolidaritást, ami a külföldi és helyi lettek között, de még inkább Észtország, Lettország és Litvánia népei között fennáll.
(A teljes cikk a Mandiner blogon olvasható.)

Balti út a szabadságba

Vendégszerzőnk, Imants Lieģis, a Lett Köztársaság budapesti nagykövetének írása.

*

Augusztus 23-án Lettország, Észtország és Litvánia arra emlékezik, hogy 25 évvel ezelőtt zajlott a világ legnagyobb és leghosszabb békés demonstrációja, a Balti út vagy más néven a Balti lánc. Ez az esemény a betetőzése volt annak a békés ellenállásnak, ami a Baltikum függetlenségének visszanyeréséhez vezetett.

1989. augusztus 23-án a Balti út a szovjetek és a nácik között ötven évvel korábban aláírt megállapodásra kívánta felhívni a figyelmet. A Molotov-Ribbentrop paktum – Hitler és Sztálin külügyminisztereiről kapta nevét – titkos záradékának értelmében a balti államok a szovjet befolyási övezetbe kerültek. Ez oda vezetett, hogy 1940-ben a Szovjetunió illegálisan elfoglalta országainkat és átvette felettük a katonai irányítást sok olyan eseménnyel, amelyek párhuzamba állíthatók a mostani Ukrajnában zajló orosz lépésekkel.

Az ötlet, hogy 600 kilométer hosszan kézfogással kössék össze fővárosainkat, Tallinnt, Rigát és Vilniust, egy egyedülálló és emlékezetes esemény volt, amely szerepet játszott a Szovjetunió felbomlásában. Természetesen pár nappal korábban Magyarország is hozzájárult a Vasfüggönyön kialakuló réshez a Habsburg Ottó és Pozsgay Imre által kezdeményezett Páneurópai piknikkel augusztus 19-én Sopron közelében. Pár nappal a közép-európai Páneurópai Piknik után, amelyen több mint tízezren vettek részt, Észak-Európa egy több mint kétmillió főből álló élőláncnak adott otthont. Nagyon helyénvaló negyed évszázad elteltével felhívni a figyelmet ezekre a történelmi jelentőségű eseményekre.

Én a lett-litván határtól nem messze álltam a Balti láncban. Egyik oldalról Arnolds bácsikám kezét fogtam, akinek a Ladáján érkeztünk a helyszínre. A másik oldalamon pedig egy idősödő lett úr állt, aki bottal járt. A kezét az övére tettem, így együtt támaszkodtunk botján. A lett himnuszt énekeltük, ami természetesen majdnem fél évszázada be volt tiltva. Utána megkérdeztem tőle, hogy ő honnan való.„Bauskaból” − válaszolta, ami egy kicsi falu volt onnan nem messze. Majd ő is visszakérdezett.„Nottinghamből, Angliából” − válaszoltam. „Egy külföldről jött lett vagyok.” És akkor megláttam egy könnycseppet végiggördülni az arcán. Ez a pillanat tökéletesen kifejezte érzelmileg azt a szolidaritást, ami a külföldi és helyi lettek között, de még inkább Észtország, Lettország és Litvánia népei között fennáll.

(A teljes cikk a Mandiner blogon olvasható.)

Aug 14 '14
bukovics:

mszpofficial:

Ez elmúlt néhány hétben azon dolgozott a sajtó, hogy mindenáron megfúrja az ellenzéki pártok budapesti megállapodását.
A tárgyaláson soha fel nem merült neveket talált ki. 22-23, a sajtóban álelhangzott névből a tárgyalóasztanál valójában 3 jelöltről volt szó. A valóságban nem a pártok castingoltak, hanem a sajtó.
Majd, amikor végre tegnap este az Együtt is elfogadta a megállapodást, akkor az ezt bejelentő MTI anyagot a mainstream “fővárosi” sajtó egyszerűen le sem hozza - csupán néhány vidéki oldal veszi át. Elég közelről látjuk, ezért van markáns véleményünk a sajtó működéséről, de azért ez még onnét nézve is durva.
Köszönjük az elmúlt hetek korrekt és szakmailag makulátlan munkáját (irónia).

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Mandiner - úgy is, mint az egyetlen igazán fővárosi, azaz Kiskörúton belüli online sajtóorgánum - igenis közölte a nagyszerű hírt. Miért is nem csodálkozunk azon, hogy az MSZP ezt is megpróbálja elhallgatni?!?!

bukovics:

mszpofficial:

Ez elmúlt néhány hétben azon dolgozott a sajtó, hogy mindenáron megfúrja az ellenzéki pártok budapesti megállapodását.

A tárgyaláson soha fel nem merült neveket talált ki. 22-23, a sajtóban álelhangzott névből a tárgyalóasztanál valójában 3 jelöltről volt szó. A valóságban nem a pártok castingoltak, hanem a sajtó.

Majd, amikor végre tegnap este az Együtt is elfogadta a megállapodást, akkor az ezt bejelentő MTI anyagot a mainstream “fővárosi” sajtó egyszerűen le sem hozza - csupán néhány vidéki oldal veszi át. Elég közelről látjuk, ezért van markáns véleményünk a sajtó működéséről, de azért ez még onnét nézve is durva.

Köszönjük az elmúlt hetek korrekt és szakmailag makulátlan munkáját (irónia).

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

A Mandiner - úgy is, mint az egyetlen igazán fővárosi, azaz Kiskörúton belüli online sajtóorgánum - igenis közölte a nagyszerű hírt. Miért is nem csodálkozunk azon, hogy az MSZP ezt is megpróbálja elhallgatni?!?!

Jul 28 '14
Keletről, Nyugatról, orbáni víziókról
„Semmi új, de az az ellenfeleket ingerlő megfogalmazásban; kicsit olyan, mint végigsétálni a falusi utcán, botot húzva végig a kerítéseken” − kommentálta a hétvégi, tusványosi Orbán-beszédet Szombathy Pali újságíró kollégánk a Facebookon. Elég pontos. Orbán vagy egy évtizede ugyanazt mondja Tusványoson, csak újra meg újra átcsomagolja kicsit, hadd szóljon. Több állam, erősebb központi akarat, a Nyugat hanyatlása, a Kelet felemelkedése, nemzetépítés, nemzetben való gondolkodás határokon belül és határokon átnyúlva; mindez leöntve filozofikusnak szánt antiliberalizmussal, baloldal-kritikával, ‘68-ellenességgel. Tényleg nem mondott sok újat − ahogy a felharsanó reakciók sem hoztak semmi újdonságot.
Nem kell Orbánnal sem az egyes részletekben, sem a komplett vízióval egyetérteni. Évekkel ezelőtt megírtuk, mit gondolunk a keleti nyitás racionális gazdasági kapcsolatépítéseken túlnyúló ideológiai mázáról, a félázsiaizásról, és arról is, hogyan nyomul a jobboldalon belül a kurucos és/vagy keletes, bizáncias gondolkodásmód a labanc, nyugatos gondolkodással szemben.

Így most egy rövid kommentár a beszéd egy részletéről: Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország – ezeket az országokat nevezte meg a miniszterelnök, mint az újfajta sikeresség példáit. Nos, furcsa egy lista, hiszen nagyon eltérő berendezkedésű országok mindannyian − Oroszország esetében pedig igencsak relatív, hogy egyáltalán sikerességről beszélhetünk-e. India a világ legnépesebb, persze nem tökéletes, de úgy-ahogy működő demokráciája néhány szigetszerű sikerközponttal és továbbra is nyomorgó százmilliós tömegekkel. Kína kommunista egypártrendszeren alapuló vadkapitalizmust épít, de az elmúlt két évtized robbanásszerű fejlődése után meg kell találnia a hosszú távon is fenntartható modellt. Szingapúr egy speciális, szinte utópisztikus, high-tech, rendpárti turbókapitalista városállam. Törökország nagyot lépett előre Erdogan ideje alatt, de hatalmas kérdés, hogy lesz-e ereje megtörni, sőt, megszüntetni az atatürki, szekuláris állammodellt, vagy pedig hamarosan eljön a visszarendeződés ideje. Oroszország pedig… nos, Oroszország egy számos belső társadalmi válságjelenséggel, gazdasági aránytalansággal küszködő, régi birodalma romjain merengő ország, amelyet egyrészt a szovjet időkből örökölt, bár ma már korántsem világverésre alkalmas hadserege (és atombombái); másrészt, legfőképpen energiaexportja tart a világ legnagyobb játékosai között − bár a többiek most már egyre inkább kizárják a klubból. Oroszország nem a jövő világbajnoka, hanem a jövő óriási kihívásai miatt jelenleg előre menekülő, helyzetét biztosítani akaró regionális hatalom.
Feltehető a kérdés: pontosan miben is lehetnek számunkra minták ezek az országok, és melyek azok a politikai, gazdasági, természeti, társadalmi adottságai Magyarországnak, amelyek alkalmassá tennének minket arra, hogy a fenti országok esetleg sikeres példáit magunkévá tegyük? Tudna Magyarország high-tech, virtigli kapitalista rendőr-városállam lenni? Haha. Rendelkezésre állnak egy tál rizsért bármilyen munkát elvégző, a nyugati civilizáción kívül szocializálódott, szinte öntudatlan tíz- és százmillós tömegek, amelyekkel el lehetne indulni a Kína és India által bejárt úton? Haha. És így tovább…
És még egy megjegyzés Kelet és Nyugat, keletesség és nyugatosság, Brüsszel kontra Moszkva téma kapcsán.
Épp szombaton közöltük a pápai kastély örvendetes felújításáról szóló, eredetileg a MúzeumCaféban megjelent riportot. A város Esterházy-kastélyát annak rendje és módja szerint a szovjet hadsereg belezte ki 1945-ben, elhordva, elégetve a berendezését, majd még hosszú évekig laktanyaként leszedálva a kastélyt. Pápa kastélyát aztán − mivel mi, magyarok nem tudunk ilyet önerőből megoldani − a kétezres években előbb a Norvég Alapból, majd uniós támogatásokból származó százmilliókból újították fel, hogy megmentsék a magyarok számára a magyar kultúra örökségét.
Víziók és ideológiák helyett vegyük (ún. konzervatív megközelítésben) ezt a konkrét, közeli, valóságból merített, történelmi tapasztalatokon alapuló  pápai példát. Mit adtak nekünk az oroszok? És mit adtak nekünk a brüsszeliek meg a norvégok?
További jó elmélkedést kívánok mindenkinek a példakép Keletről és a hanyatló Nyugatról.

Keletről, Nyugatról, orbáni víziókról

„Semmi új, de az az ellenfeleket ingerlő megfogalmazásban; kicsit olyan, mint végigsétálni a falusi utcán, botot húzva végig a kerítéseken” − kommentálta a hétvégi, tusványosi Orbán-beszédet Szombathy Pali újságíró kollégánk a Facebookon. Elég pontos. Orbán vagy egy évtizede ugyanazt mondja Tusványoson, csak újra meg újra átcsomagolja kicsit, hadd szóljon. Több állam, erősebb központi akarat, a Nyugat hanyatlása, a Kelet felemelkedése, nemzetépítés, nemzetben való gondolkodás határokon belül és határokon átnyúlva; mindez leöntve filozofikusnak szánt antiliberalizmussal, baloldal-kritikával, ‘68-ellenességgel. Tényleg nem mondott sok újat − ahogy a felharsanó reakciók sem hoztak semmi újdonságot.

Nem kell Orbánnal sem az egyes részletekben, sem a komplett vízióval egyetérteni. Évekkel ezelőtt megírtuk, mit gondolunk a keleti nyitás racionális gazdasági kapcsolatépítéseken túlnyúló ideológiai mázáról, a félázsiaizásról, és arról is, hogyan nyomul a jobboldalon belül a kurucos és/vagy keletes, bizáncias gondolkodásmód a labanc, nyugatos gondolkodással szemben.

Így most egy rövid kommentár a beszéd egy részletéről: Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország – ezeket az országokat nevezte meg a miniszterelnök, mint az újfajta sikeresség példáit. Nos, furcsa egy lista, hiszen nagyon eltérő berendezkedésű országok mindannyian − Oroszország esetében pedig igencsak relatív, hogy egyáltalán sikerességről beszélhetünk-e. India a világ legnépesebb, persze nem tökéletes, de úgy-ahogy működő demokráciája néhány szigetszerű sikerközponttal és továbbra is nyomorgó százmilliós tömegekkel. Kína kommunista egypártrendszeren alapuló vadkapitalizmust épít, de az elmúlt két évtized robbanásszerű fejlődése után meg kell találnia a hosszú távon is fenntartható modellt. Szingapúr egy speciális, szinte utópisztikus, high-tech, rendpárti turbókapitalista városállam. Törökország nagyot lépett előre Erdogan ideje alatt, de hatalmas kérdés, hogy lesz-e ereje megtörni, sőt, megszüntetni az atatürki, szekuláris állammodellt, vagy pedig hamarosan eljön a visszarendeződés ideje. Oroszország pedig… nos, Oroszország egy számos belső társadalmi válságjelenséggel, gazdasági aránytalansággal küszködő, régi birodalma romjain merengő ország, amelyet egyrészt a szovjet időkből örökölt, bár ma már korántsem világverésre alkalmas hadserege (és atombombái); másrészt, legfőképpen energiaexportja tart a világ legnagyobb játékosai között − bár a többiek most már egyre inkább kizárják a klubból. Oroszország nem a jövő világbajnoka, hanem a jövő óriási kihívásai miatt jelenleg előre menekülő, helyzetét biztosítani akaró regionális hatalom.

Feltehető a kérdés: pontosan miben is lehetnek számunkra minták ezek az országok, és melyek azok a politikai, gazdasági, természeti, társadalmi adottságai Magyarországnak, amelyek alkalmassá tennének minket arra, hogy a fenti országok esetleg sikeres példáit magunkévá tegyük? Tudna Magyarország high-tech, virtigli kapitalista rendőr-városállam lenni? Haha. Rendelkezésre állnak egy tál rizsért bármilyen munkát elvégző, a nyugati civilizáción kívül szocializálódott, szinte öntudatlan tíz- és százmillós tömegek, amelyekkel el lehetne indulni a Kína és India által bejárt úton? Haha. És így tovább…

És még egy megjegyzés Kelet és Nyugat, keletesség és nyugatosság, Brüsszel kontra Moszkva téma kapcsán.

Épp szombaton közöltük a pápai kastély örvendetes felújításáról szóló, eredetileg a MúzeumCaféban megjelent riportot. A város Esterházy-kastélyát annak rendje és módja szerint a szovjet hadsereg belezte ki 1945-ben, elhordva, elégetve a berendezését, majd még hosszú évekig laktanyaként leszedálva a kastélyt. Pápa kastélyát aztán − mivel mi, magyarok nem tudunk ilyet önerőből megoldani − a kétezres években előbb a Norvég Alapból, majd uniós támogatásokból származó százmilliókból újították fel, hogy megmentsék a magyarok számára a magyar kultúra örökségét.

Víziók és ideológiák helyett vegyük (ún. konzervatív megközelítésben) ezt a konkrét, közeli, valóságból merített, történelmi tapasztalatokon alapuló  pápai példát. Mit adtak nekünk az oroszok? És mit adtak nekünk a brüsszeliek meg a norvégok?

További jó elmélkedést kívánok mindenkinek a példakép Keletről és a hanyatló Nyugatról.